Nyertes pályázatunk : egészségvédelem

A válság idején sem szabad elfeledkezni a munkabiztonsági, egészségvédelmi teendőkről, amely téren egyre jobb eredményeket tud felmutatni hazánk az uniós országok között. A PEVIK kft. az idén kapcsolódik be ebbe a kezdeményezésbe, azzal a céllal, hogy minél több munkavállalója tapasztalja meg a testi-lelki egészségben töltött mindennapok előnyeit. A programban négy fő területből áll, ezek: a testedzés, egészséges táplálkozás, stressz kezelés, dohányzásmentesség.

A gyakorlatok tartalmában döntő szempont, hogy a program költséghatékony és más szervezetben is alkalmazható legyen. Emellett elvárás az is, hogy komplex munkahelyi egészségfejlesztés elvén alapuljon, támogassa, és vegyenek benne részt a vezetők és a munkatársak, illetve a források legyenek biztosítva hozzá. Ez utóbbihoz – az elnyert pályázatunk, a TÁMOP-6.1.2/A, amely 8 176 115 Ft-tal 100%-os állami támogatást biztosított

Bár- a PEVIK Kft.-hez hasonlóan – számos cégnél felismerik az egészségvédelem fontosságát, csak keveseknél végzik ezt tudatosan és építik be a vállalati politikába, pedig szemléletváltást csak így lehetne elérni a dolgozóknál.

A PEVIK Kft. számára kiemelkedő jelentőségű a munkahelyi biztonság, mivel a cég dolgozói veszélyes munkahelyeken – vízellátás, szennyvíztisztítás, hulladékszállítás és hulladékkezelés területén végzik munkájukat. A meghirdetett program egy komplex, hosszú távú egészségfejlesztő terv részeként most indulhat, azzal a céllal, hogy fejlesszük a biztonsági- és egészségügyi tudatosságot.

A tervek szerint 2012-re szeretnék elérni, hogy a PEVIK kft. dolgozóinak 75 százaléka kapcsolódjon be az egészségformáló programba. Ennek keretében a munkavállalók az extra orvosi szűrővizsgálatok, az alkalmassági vizsgálatok mellett egyéni egészségtervet kapnak, ezután olyan egészségfejlesztési akciókban vehetnek részt, mint a stressz-kezelés, a dohányzásról leszoktató program, az egészséges étkezés és az aktív mozgás.

A vállalat az életmódváltáshoz családi napokon próbál kedvet csinálni, a dolgozók ügyességi vetélkedőkön mérhetik össze erejüket, különböző szabadidős tevékenységeket próbálhatnak ki, szűréseken vehetnek részt és táplálkozási tanácsokat is hallgathatnak.
Nincs egységes recept a munkahelyi egészségfejlesztésre, sikert azonban csak a sokszínű programok hozhatnak. A befektetés viszont megéri, hiszen számos pozitív következményét tapasztalják: kevesebb a hiányzás és lojálisabbak a dolgozók.

Stressz kezelési programunknak két pillére van: egyrészt kialakítottuk egy relaxációs helyiséget, ahol a dolgozók masszázs-fotelben relaxálhatnak, másfelől lehetőségük van az aktív kikapcsolódásra is. A helyiséget terveink szerint az OEP szerződéstől függően megnyitjuk a programhoz csatlakozó partner intézmények, Önkormányzatok, illetve a helybéli, és a kistérség beutalóval rendelkező gerincbetegek számára is.

A munkavállalók, – életmódjukkal kapcsolatos problémáikkal, – dietetikushoz fordulhatnak, ugyanakkor rendelkezésükre áll a szakiskolán egy konditerem is melynek igénybevételére bérleteket igényelhetnek.

Emellett az egészséges táplálkozás, a vitalitás keretében közös családi napokat is szervezünk a Mátrában, az adrenalin parkban, és Ipolytarnócon, ahol játékos sportesemények mellett az egészséges életmóddal kapcsolatos előadást is meghallgathatnak. Az előadó egy szakács segédletével bemutatja, hogy mindezt hazai alapanyagokból hogyan lehet ízletesen, gazdaságosan megoldani.

21616_3223828_497_331_771307ce5dfdeec5e4cec3d4965ffeff